A legjobb 50 között Gyenes az első nap után


A szombat még a díjazásokról szólt, vasárnap viszont már ténylegesen elkezdődött a 2020-as Dakar-rali.

Kellemesen telhetett a versenyzők napja szombaton a mérsékelten kánikulai szaúdi télben! Miután pénteken a Dakarra készülő járművek átestek a szokásos műszaki vizsgálaton, szombaton leginkább a díjazások napja volt. Gyenes Emánuel átvehette a „Dakar legendája” titulust igazoló plakettet, amelyet csak az kaphat meg, aki tizedik alkalommal is rajthoz áll a világ legnehezebb tereprali-versenyén.

A szatmárnémeti motorhőst színpadra szólították azért is, mert azon kevesek közé tartozik, aki versenyzett már a Dakaron az eredeti helyszínen, Afrikában, majd rajthoz állt Dél-Amerikában is, most pedig kész arra, hogy meghódítsa a szaúdi sivatagot.

A Dakar rali azonban nem csupa móka és kacagás. Ezt már vasárnap kora reggel megmutatta, Gyenesék ugyanis hajnali 4-kor keltek a táborban annak érdekében, hogy felkészüljenek az első versenynap kihívásaira. Dzsiddát elhagyva 195 kilométernyi összekötő táv, majd 319 kilométer mért szakasz várt rájuk: puha homokkal, nyomokkal, emelkedőkkel, lejtőkkel. A speciális szakasz után további 238 kilométer összekötő táv után értek be a táborba Al Wajh-ba.

Az Autonet Motorcicle Team színeiben induló Gyenes 44-es rajtszámú motorjával egyelőre ismerkedett az új tereppel és a verseny hivatalos honlapja szerint a 48. helyen ért célba – majdnem egy órával lemaradva a szakaszgyőztes ausztrál Toby Price mögött.

 

 Az idei Dakar másik magyarja, a szerbiai születésű és szerb színekben versenyző Saghmeister Gábor a 126. helyen ért célba.

Hétfőn Al Wajh és Neom között 367 kilométernyi mért és 26 kilométernyi összekötő szakasz vár a versenyzőkre.

 

 

A rovat legfrissebb hírei