Újpestről erősített a Sepsi OSK


A Haladás és az Újpest korábbi védekező középpályásával egyezett meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK.

Újabb erdélyi magyar játékossal kötött szerződést és állapodott meg a folytatást illetően a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata.

A marosvásárhelyi születésű, 26 esztendős Kovács Lóránt ugyanis a háromszékieknél folytatja a pályafutását. A 200 ezer euróra taksált védekező középpályás Kolozsváron az U színeiben kóstolt bele a felnőtt fociba és a 2013/2014-es idényben már bemutatkozott a Liga I-ben és két szezon alatt 34 meccses első ligás rutint szerzett magának a román bajnokságban.

A 2015/2016-os idénytől Magyarországra a Haladáshoz igazolt. Itt három idényen át alapembernek számított a szombathelyi alakulatban majd árnyékra vetődött. A 2018/2019-es idényben a Haladásban összesen 6 meccset kapott, majd a téli szünetben az Újpesthez igazolt.

A Megyeri úton öt meccset kapott ezen szezonban és 315 percet. Az idei szezonban viszont egy meccset kapott kezdőként és kettőt csereként és mindössze 117 percet játszott.

Érthető volt a váltás. Kérdés, hogy mennyire sikerült újraépíteni magát az OSK-nál és hogy Leo Grozavu vezetőedző megadja-e számára a bizalmat.

Fotó: haladas.hu

A rovat legfrissebb hírei