Pofon után győzelem – kiesés szélén a szatmáriak


Kihasználták előnyüket a németek – előbb a zöld asztalnál, majd a pályán.

Négy nap alatt három mérkőzés, közel háromezer megtett kilométer! Ez a pokoli program várt január második hetében a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapatára. Mauro Procaccini tanítványai a hét közepén, kedden és szerdán a németországi Marburg városában a Közép-Európa Kupában léptek pályára, a hétvégén pedig már bajnokin van jelenésük Kolozsváron.

Régi ismerősökként üdvözölhette egymást a hesseni és az erdélyi gárda, hisz a 2017-2018-as szezonban háromszor is összemérték tudásukat – és mindháromszor a VSK nyert. A Marburg ezúttal – némi cinizmussal élve – bebiztosította magát, hisz nem volt hajlandó elutazni Szatmárnémetibe! Azzal indokolták döntésüket a „kék delfinek” vezetői, hogy a VSK csak határidő után nevezett be. Érdekes, hogy a csoport másik három tagjának, a belga Charleroi-nak, valamint a cseh Brnónak és az Ostravának ez nem okozott gondot….

A Közép-Európai Kupa B csoportjának első öt fordulójában a Marburg 4-et, a VSK viszont csak 3 mérkőzést nyert meg, így a hazaiak a 2., a vendégek a 3. helyről várták a keddi összecsapást. Amely egy rendkívül izgalmas, kiélezett, eseménydús csatát – és 85-71-es hazai sikert hozott.

A viszonylag nagy arányú győzelem ne tévesszen meg senkit. Ugyan szinte végig a hazaiak vezettek, a 25-23-as első negyed után a másodikban a piros mezben játszó VSK egy adott pillanatban 43-35-re vezetni tudott. A 20-10-es szatmári részgyőzelmet hozó második negyedről aztán gyorsan kiderült, csak rövidzárlat volt. Mármint a hazaiak részéről. Akik a második félidőt egy 26-13-as negyeddel nyitották, a negyedik játékrészt pedig 24-13-ra nyerték. Győzelmüket mégis csak az utolsó négy percben tudták bebiztosítani, elsősorban a meccset lezáró 18-5-ös sorozatuknak.

A kedden 18 pontos Bernice Mosby, 16 pontos Oláh-Orosz Andrea és Maja Miljkovics vezette szatmáriaknak - akik ezúttal fehér szerelésben játszottak - aztán szerdán sikerült visszavágniuk és 77-68-ra nyerniük. „Az első félidőben rendkívül dekoncentráltan játszó „kék delfinek” alaposan megkönnyítették a vendégek dolgát”, írja a találkozóról az op-marburg.de hírportál, amely kiemeli: a szatmáriak a szünetben már 41-32-re, a negyedik negyed elején pedig 61-41-re is vezettek.

Keddi vereségével a sorozat 2018-as nyertese rendkívül nehéz helyzetbe került. Már nem elég, ha hazai pályán február 5-én legyőzi a Charleroi-t, 19-én pedig az Ostravát. Továbbjutásához a riválisok botlásaira is szükség van…

fotó: www.op-marburg.de

A rovat legfrissebb hírei