Vereséggel felérő győzelem


Kilenc pont hátránnyal indult a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a lengyel Artego Bydgoszcz ellen. Tizenhét ponttal is vezetett.

 Decemberben hazai környezetben 70–61-es vereséget szenvedett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a lengyel Artego Bydgoszcz ellen az Európa Kupa nyolcaddöntőjébe való jutásért rendezett párharc odavágóján.

A Zorán Mikes vezetőedző a lengyelországi visszavágó előtt megjegyezte, hogy nem számít könnyű meccsre, de azt szeretné, ha a lányok felszabadultan játszanának és minden percét élveznék a játéknak és akkor le lehet dolgozni a hátrányt.
 
A mester szavait pedig meg is fogadták a zöld-fehérek. Felszabadultan, nagyon jó kedvvel álltak bele a meccsbe és már az első percekben magukhoz ragadták a kezdeményezést és ötpontos előnyre tettek szert (4–9). Innentől kezdve, hol az egyik csapatnak, hol a másiknak voltak jobb és kevésbé jó periódusai. Elhúzott a Sepsi, de jött utána az Artego. 10 perc után 19–18 volt a Sepsi-SIC javára.
 
A második negyedben az Artego még egyenlíteni tudott 22–22-re, de innentől kezdve a vendégeknek állt a zászló. Mandache remekelt, de Givens sem hagyta alább és parádés játékkal tetemes előnyre tettek szert a félidőre, ledolgozva a kilencpontos hátrányt, olyannyira, hogy összesítésben már nyolc ponttal mentek. (31–48).
 
A harmadik negyed első felében oda-vissza dobták a felek a kosarakat, hogy a negyed végére apránként összeomoljon a Sepsi-SIC és Artego feljött mínusz hatra. A záró negyedre igyekezett újítani a Sepsi-SIC és ez némiképp sikerült is, de hazaiak sem adták alább és 68–61-ről visszajöttek mínusz kettőre. Ekkor Zorán Mikes belenyúlt a meccsbe, időt kért és rendet rakott a fejekben. Vucetic és Givens pontoztak és az utolsó támadás előtt 79–70 volt a Sepsi javára. Az utolsó támadás a hazaiaké volt, akik kiharcoltak két szabaddobást, amelyekből Kiesel egyet értékesített megszerezve csapata számára a nyolcaddöntőbe jutást.
 
A háromszékiek nagyot küzdöttek, de egy hajszállal alulmaradtak. A győzelem megvolt, de ez kevés volt összesítésben.
 
Európa Kupa, nyolcaddöntőbe való jutásért, visszavágó
Artego Bydgoszcz – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 71–79 (18–19, 13–29, 24–13, 16–18) – továbbjutott az Artego 141–140-es összesítéssel.
Sepsi-SIC: Pašić 4, Orbán, Mandache 26/15, Gödri-Părău 8/6, Givens 22, Demeter, Mîrne-Nagy, Cătinean, Vučetić 10/6, Topuzović 1, Kovács, Butler 8.
 
Fotó: Sepsi-SIC / facebook

A rovat legfrissebb hírei