Pihenőnap? Ugyan már...


Magyarul is értékelte a Dakar első hetét a szatmárnémeti motoros.

A feléhez ért az idei Dakar-rali, a még versenyben lévők szombaton a Rijád melletti táborban pihenhetik ki az első hat nap fáradalmait. Mindezt legalábbis elméletben, sokak számára ugyanis nem (csak) lazsálásról és regenációról szól a nap. Ebbe a kategóriába tartozik Gyenes Emánuel is.

„Én jól vagyok, a motor is jól van. Szombaton lesz időm szétszedni és aprólékosan megnézni, majd kijavítani azt, amit kell”, fogalmazott a szatmárnémeti motoros videóüzenetében.

Gyenes ugye nem csak az általános összversenyben érdekelt, hanem abban az alkategóriában is, amelyben a versenyzők maguk javítják és készítik fel napról napra motorjukat. A Malle Moto kategóriában Gyenes jelenleg vezet, előnye 61 perc a francia Florent Vayssade előtt. Az 1.14 másodperctől hallható magyar nyelvű nyilatkozata alapján azonban inkább a szintén gall Benjamin Melot-tól tart, aki pénteken meg is előzte őt. Ám aki biztonságosnak tűnő egy óra 43 perces hátrányban van Mani mögött. Legalábbis egyelőre, de hosszú még a Dakar.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője a Maraton kategóriában is érdekelt. Ezt a kategóriát korábban már kétszer is megnyerte, itt jelenleg a 9. helyen áll összesítettben, 3 óra 12 perccel a spanyol Jaume Betriu mögött. Ebben a kategóriában nem szabad kicserélni a legfontosabb alkatrészeket – úgyhogy a verseny végéhez közeledve várhatóak itt még nagy átrendeződések.

Ami az összesített mezőnyt illeti, az amerikai Ricky Brabec vezet a chilei Pablo Quintanilla és ausztrál Toby Priece előtt, de az élmezőny rendkívül szoros: az első 7 helyezett 40 percen belül van. Gyenes a 35. pozícióból várhatja a vasárnapi folytatást.

Az autósoknál a három legenda uralja az élmezőnyt: a spanyol Carlos Sainz vezet a katari Nasszer al-Attijah és a francia Stephane Peterhansel előtt. Hármójuk között azonban alig 16 perc a különbség...

A rovat legfrissebb hírei