Foci

Selymes Tibor kapta meg a Jászvásári Poli kispadját

Ebben a szezonban kezdetben az akadémia irányítása volt az ő feladata.

Szobrot kapott a BEK-döntő magyar származású hőse

Helmut Duckadam négy tizenegyest is védett a Barcelona ellen - erre emlékeztet a róla készült szobor is.

Hazai tornával melegítenek a vébére a székelyföldi teqball sztárjai

Hamarosan már a székelyudvarhelyi vébén mutathatják meg magukat.

Nem lesz koreó a magyar-ír meccsen

Az MLSZ betiltotta, hogy a szurkolók előre megtervezett látványt mutassanak be a találkozón, amelyen a székelyföldi magyarság is képviseltetni fogja magát a lelátón.

Együtt gyülekeznek majd a székelyföldi drukkerek a magyar-ír meccs előtt

Később természetesen bekapcsolódnak a szokásos, Verseny utcán zajló vonuláshoz.