Mégsem Craiovában lesz a döntő – ide utazhat a Sepsi


Egyszerre meglepő, mégis várható döntést hozott a Román Labdarúgó Szövetség.

Mégsem Craiovában lesz a Román Kupa 2019-2020-as kiírásának döntője, jelentette be kedden a Román Labdarúgó Szövetség (FRF). Az új helyszín Ploiesti. Szerencsére az időpont legalább maradt július 22-e.

A döntés olyan szempontból meglepő, hogy normális esetben nem szokás komoly indok nélkül megváltoztatni egy már korábban bejelentett helyszínt. Abból a szempontból viszont várható volt, hogy a jól értesült sajtó már korábban belengette a módosítás lehetőségét. Mivel a koronavírus-járvány miatt a nézők úgysem mehettek volna be a stadionba, jegyárusításról nem lévén szó, a helyszínváltoztatás nagy kavarodást nem okozott.

Az FRF indoklása mindenesetre első hallásra meglehetősen bizarr: így kevesebbet kell utazniuk a döntőben érintett csapatoknak!

Hogy mely csapatok játsszák majd a döntőt, az ezen a héten dől el. Szerda este 20.00 órai kezdettel a Dinamo fogadja a FCSB-ét az első visszavágón, majd csütörtökön ugyanabban az időpontban a Poli Iasi a Sepsit látja vendégül. Az első összecsapásokat a Sepsi 5-1-re, a FCSB pedig 3-0-ra nyerte meg, így meglepetés lenne, ha nem e két gárda vívná majd a döntőt a ploiesti Ilie Oana (fotó) stadionban.

fotó: csmploiesti.ro

 

A rovat legfrissebb hírei