Visszavonult a csíkiak kapitánya

Befejezte aktív játékos pályafutását Bajkó Barna az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapatának kapitánya. Ő egyben a második játékos, aki úgymond elhagyja a csapatot Magyari Szilárd után.

Bajkó Barna 1984-ben született Csíkszeredában, és bár több súlyos baleset gátolta pályafutását, soha nem adta fel a harcot, mindig fel tudott állni és vissza tudott térni a pályára. A labdarúgás ábécéjét Csíkszeredában tanulta meg, nevelőedzője Major Ágoston volt, vele dolgozott 18 éves koráig. Karrierje során megfordult a Székelyudvarhelyi Budvár, a második ligás Szecselevárosi Precizia, a Szovátai Medve-tó, az első ligás Besztercei Gloria, a Szászrégeni Lendület, a másodosztályú Brassói Forex és Dévai Maros, a Sepsi OSK és FK Csíkszereda csapataiban. Bajkó Barna lőtte a legtöbb gólt az FK Csíkszereda (és jogelődjei) színeiben és minden bizonnyal az ő bal karján feszült a csapatkapitányi karszalag a legtöbb alkalommal – írja a Rioting Football.

A visszavonulása alkalmából az FK Csíkszereda hivatalos honlapja készített interjút, amelyben elsőként a döntés meghozataláról beszélt. „Ezt a döntést már hónapok óta mérlegelem és úgy ahogy alakult ez a legutóbbi csonka bajnokság, valamint figyelembe véve az életkoromat, illetve nekivágni egy újabb felkészülési időszaknak és bajnokságnak, holott fizikálisan egyébként még úgy érzem tudnám folytatni, szóval kimondottan nem volt egy olyan ok, amiért azt mondjam, hogy abba hagyom, csak egyszerűen úgy döntöttem, hogy fontosabb nekem most, hogy az edzői karrieremre több hangsúlyt fektessek. Úgy érzem ez mindenkinek jobb így és felemelt fejjel léphetek vissza. Remélem, hogy nem bánom meg, az idő majd megoldja, de úgy éreztem most van itt az idő. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, mert a futball az életem, ennek élek, de viszont el kell fogadni és azt egy sportoló is tudja, hogy míg a világ nem tart ez az aktív pályafutás. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert a futball nekem mindent megadott, mondhatom azt is, hogy majdnem elértem romániai szinten az első osztályig, igazából el is értem csak nekem ott félbeszakadt egy elég jól felívelő karrier. Volt egy nagyon súlyos sérülésem, összesen volt négy műtétem, de az volt a legsúlyosabb és legrosszabbkor az jött, mert a Besztercei Gloriánál voltam az első osztályban, amikor megtörtént ez a baleset. De, én mégis azt mondom, hogy szerencsésebb vagyok, hisz most úgy hagyom abba a karrieremet, hogy egészségesen és nem sérülten lépek vissza, maradok a klubnál, folytatom az FK Csíkszeredánál, remélem, hogy hasznos tudok lenni, mert egy új fejezet kezdődik. Úgy érzem, hogy ugyanolyan ambícióval indulhatok neki az edzői pályának, mint ahogy azt játékosként tettem, mikor hazajöttem.” – fogalmazott Bajkó.

Az interjúban a kapitány kifejtette, hogy gyermekként jégkorongozó akart volna lenni, de édesapja a labdarúgás felé terelte, továbbá beszélt a rengeteg sérülésről, a megpróbáltatásokról, amelyeken keresztül ment. „A focival való megismerkedésem előtt, volt még egy szándék a fejemben, mint minden csíki gyermeknek, én is hokizni akartam. De, édesapám hamar megnyugtatott, hogy ilyen fizikummal inkább hagyjuk a hokit. Utólag aztán rájöttem, hogy mindez azért történt, mert ő a focit jobban szerette és inkább arra terelt. 1991-ben voltam első alkalommal szervezett edzésen, a testvérem vitt el Major Guszti tanárbácsinak az edzésére és ott ragadtam. Én mindent feltettem a focira, ennek éltem és célom volt, hogy ebből éljek meg és ezért határozottan küzdöttem, illetve tettem érte. A szovátai Medve-tó csapatában játszottam a harmadosztályban, ahol gólkirály lettem és ekkor keresett meg az első ligás Besztercei Gloria edzője Ioan Ovidiu Sabău, hogy igazoljak át Besztercére. 2005. Febr. 4-én délután fél 5-kor játszottunk felkészülési mérkőzést egy azerbajdzsáni csapattal és a 34. percben dupla lábszárcsonttörést szenvedtem. Az volt a legnehezebb pillanatom, mert akkor fiatal voltam, nehezebben tudtam a helyén kezelni a dolgokat, tehát le is pörgött úgy magam előtt a karrierem és negatív gondolatok jöttek egyből, hogy most nekem végem, főleg mikor láttam a lábamat. Egy sérülés soha nem jön jókor, de nekem tényleg rosszkor jött, és azután a többi sérülésem is a lehető legrosszabbkor jött, mert miután helyrejöttem és ismét felküzdöttem magam a másodosztályba, akkor lehetőségem nyílt Magyarországra igazolni Pápára az NB1-be. Ekkor a Dévai Marosnál játszottam és az indulásom előtti napon edzőmeccsem volt a Vajdahunyadi Corvinul csapatával, ahol ismét megsérültem, ráadásul úgy, hogy senki nem volt körülöttem és elszakadt a belső térdszalagom, nehéz pillanatok voltak, mert mindig egy fontos lépés előtt történtek ezek a sérülések. De, soha nem adtam fel egy percig sem, küzdöttem mindig és nem volt kérdéses, hogy visszatérek vagy sem. Annak ellenére, hogy nem nagyon biztattak azzal, hogy én még valaha eljutok harmadosztályú vagy akár másodosztályú szintre, jó rehabilitációval és ambícióval sikerült helyrejönni és még nagyon sok mérkőzést tudtam Hála Istennek játszani.” – jegyezte meg.

Zárásként a jövőbeni tervekről elképzelésekről beszélt: „Tavaly szereztem meg az UEFA B licenszet Miskolcon, ami egy nagyon intenzív és megterhelő dolog volt, mert kéthetente jártam képzésre Magyarországra és mellette fociztam. Ezzel a képesítéssel már az utánpótlásban és tudomásom szerint a harmadik ligában is dolgozhatok vezetőedzőként. Egyértelmű, hogy szeretném magam fejleszteni és továbbtanulni, meg van a kellő ambícióm is, időm is. Az én elvem az, hogy szeretném végigjárni a lépcsőfokokat utánpótlásból fel a felnőtt szintre, mert a végső célom az, hogy a felnőtt futballban dolgozzak. De, ahogy játékosként is végig jártam ezt az utat, így edzőként is szeretnék megtapasztalni pozitívumot és negatívumot is.     Dusinszki Zoltán szakmai igazgatóval tárgyaltak alapján én az U17-es elitcsapatot fogom edzeni, Ábrahám Andor pályaedzővel közösen. Remélem, hogy helyt állok és fogom tudni segíteni ezt a korosztályt, illetve át tudok adni abból a játékos tapasztalatból amit mostanáig szereztem. Már nagyon várom a munkát, hogy kezdődjön a felkészülés és hogy megismerjük egymás tapasztalatait, gondolatait.” – zárta mondanivalóját az U17-es csapat trénere.

Fotó: fkcsikszereda.ro