Elégedett az edző, Kokozsvárra utaznak


Több felkészülési meccsen van már túl a Székelyudvarhelyi Szejke SK másodosztályú férfi kézilabdacsapata, amely trénere lmelégedett az edsig látottakkal. Kolozsvárra utaznak.

Másodosztályú ellenfeleit, hiányzói ellenére, sorra győzi le a Székelyudvarhelyi Szejke SK férfi kézilabdacsapatai, míg az első ligában érdekelt Fogaras, illetve Torda elleni összecsapásokból hasznos következtetéseket tudott levonni.

Szerdán 16 órától, Kolozsváron, a magyar NB2-ben szerplő Nyíregyháza lesz az ellenfél, míg másnap, az eredménytől függően vagy a Kolozsvári U vagy a Nagyváradi VSK.
 
A legutóbbi két Torda elleni meccsből Sipos Lórántnak sikerült levonni a következtetéseket.
 
„A Torda első számú csapata elleni első félidőben nagyjából saját magunk ellenfelei voltunk, a hibáinkat használták ki. Ennek ellenére elégedettek lehetünk, mert láthattuk, hogy hol vannak hiányosságaink, mert hullámzó volt a teljesítményünk. A második mérkőzésen is Torda egy nagyon erős vonallal állt fel, hiszen Thalmaier, Terzic illetve a sérült Szőke Mariust helyettesítő Laslo is kezdett az irányító posztján, illetve olyanok léptek pályára, akik az első csapattal edzenek. Örülök az eredménynek, kellenek ezek az érzések, hogy mérkőzést nyertünk. Minden tiszteletem a fiúké, akik a felkészülési periódust és ezeket a mérkőzéseket végigviszik, mert a játék alapján látszott, hogy van két hiányzónk és kevesebben vagyunk.” – fogalmazott Sipos Lóránt vezetőedző.

A rovat legfrissebb hírei