Ultimátumot adtak a játékvezetők


Belháború a romániai jégkorongban.

 Hiába van az Egészségügyi Minisztériumnak, illetve a Sport- és Ifjúsági Minisztériumnak egyértelmű protokollja a sportrendezvények megszervezését illetően a Román Jégkorong Szövetség azokat semmibe veszi.

Erre ékes példa volt a legutóbbi román bajnoki mérkőzés, amely a Galaci VSK a Bukaresti Steauát fogadta. Mindezt olyan körülmények között, hogy a hazai csapatban 12 koronavírussal fertőzött volt. Ez végül azt eredményezte, hogy a Steaua sportolói is megfertőződtek, továbbá a román bajnokságot felfüggesztették.
 
Most a játékvezetők foglaltak állást és gyakorlatilag élesben támadják a szövetséget és a Játékvezetői Testület elnökének, Eduard Popescu, lemondását kérik.
 
Mindezt nyílt levélben, amelyet elküldtek a román és a magyar szövetségnek. A román szövetségnek küldött levélben kérik Eduard Popescu menesztését, továbbá megemlítik, hogy a szakszövetség az elmúlt öt esztendőben elhanyagolta a játékvezetők képzését, semmibe veszik őket és a járványügyi helyzetben teljes mértékben szabályok nélkül hagyták. A honi szakszövetségnek november 18-ig adtak határidőt a játékvezetők, hogy válaszoljanak, illetve a joghézagot orvosolják és a protokollt beemeljék a szabályzatba.
 
Az alábbiakban a magyar szövetségnek címzett levelüket közöljük változtatás nélkül:
 
Tisztelt Címzettek!

A Romániai Jégkorong Játékvezetők közössége köszönetét és háláját fejezi ki mindazért a munkáért, amelyet az elmúlt években tettek az Erste Liga minél zökkenőmentesebb és színvonalasabb megszervezéséért. Köszönetünket fejezzük ki, hogy romániai (erdélyi) játékvezetőként bekapcsolódhatunk a versenysorozatba, és ezáltal az oly szükséges szakmai fejlődésnek is részesei lehetünk.

A koronavírus világjárvány kihívás elé állította a jégkorongsportot is. Messzemenőleg értékeljük a Liga és a csapatok igyekezetét, hogy még ezen nehéz időkben is életben próbálják tartani a bajnokságot. Biztosítjuk Önöket, hogy fáradozásaikban partnerek vagyunk, számunkra is az a fontos, hogy a párharcok tovább folytatódjanak a szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett.

Sajnos a legutóbbi, kedvenc sportágunk hazai berkeiben történt események azt mutatják, romániai játékvezetőként nem csak egészségileg, hanem jogi szempontból is jelentős veszélynek vagyunk kitéve. A Román Jégkorong Szövetség (RJSZ) illetve a hozzá tartozó Játékvezetői Testület többszörös kérésünkre sem hozta tudomásunkra azt az eljárási rendet, amely a hazai játékvezetőkre vonatkozik jégkorong-mérkőzéseken való részvételünk esetén. Semmilyen hivatalos szabályzattal nem rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy hivatalos személyként melyek a kötelezettségeink és jogaink. Sőt, a rendelkezések hiánya miatt előfordulhat az is, hogy büntetőjogi eljárásoknak tesszük ki magunkat.

Mindezek tudatában és fényében, tisztelettel kérjük a Ligát, hogy a RJSZ-el egyeztetve bocsájtsák rendelkezésünkre az Erste Liga romániai mérkőzéseire érvényes egészségügyi óvintézkedéseket, a játékvezetőkre érvényes eljárási rendet.

Tisztelettel kérjük Önöket, a kért eljárási rendet szíveskedjenek legkésőbb november 18-ig tudomásunkra hozni. Ennek hiányában, egészségügyi és büntetőjogi következményektől tartva, nem áll módunkban munkát vállalni az Erste Liga által szervezett romániai jégkorongmérkőzéseken.

Sportbaráti tisztelettel,
Az aláírok: André Attila, Antal Ottó-András, Bandi Csaba, Borsos Barna, Crisan Hunor, Csata Attila, Csomortáni Zsolt, Fehér Imre, Gergely Lehel, Gergely Péter, Kőszegi Kálmán, Magyar Áron, Málnási Huba, Márton András, Neboisa Ivanov, Pál Ferenc, Péter Miklós Vilmos, Rácz Szilárd, Răzvan Scriban, Rédai Botond, Sikó Levente, Simon Roland. 
 
Fotó: Halmágyi Zsolt, sportfotopress.zenfolio.com

A rovat legfrissebb hírei