Izraelben ért véget a Kolozsvár nagy sorozata


A Bajnokok Ligája harmadik csoportkörében elszenvedte szezonbeli első vereségét az U-BT csapata.

Az izraeli Hapoel Holon otthonában vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája harmadik csoportkörében a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata, aminek következtében megszakadt a román bajnok nagy sorozata, amely ezt megelőzően mind a 11 meccsét megnyerte ebben a szezonban. Holonban viszont a 78-68-ra nyert a Hapoel, elsősorban az utolsó negyedben beálló kolozsvári rövidzárlat következtében.

Összesen nyolc amerikai játékos nézett farkasszemet egymással a kezdő sípszó pillanatában, a hazaiaknál ugyanis egy izraeli mellett négy, az USÁ-ban született játékos kezdett, míg az erdélyieknél Brandon Brown, Dustin Hogue, Elijah Stewart és Patrick Richard (ő felvette a román állampolgárságot és szerepel a válogatottban is) mellett a bosnyák Andrija Sztipanovics kapott bizalmat.

Az első pontokat a hazaiak szerezték, az első negyed pedig tökéletesen felvázolta, mire számíthatnak a szurkolók: végig kiélezett és kiegyensúlyozott küzdelemre, szinte állandó, de minimális izraeli vezetésre, amelyet néha-néha megtörnek a kolozsváriak. Az első játékrészben ez 17-15-nél történt meg elsőként, amikor Stewart hármasával előnyhöz jutott az U-BT. Sokáig nem örülhettek azonban a Kuti Nándort továbbra is nélkülöző kolozsváriak, az első negyed végén már 22-20-ra vezettek ugyanis a hazaiak.

A második és a harmadik játékrész hasonló forgatókönyv szerint zajlott: ugyan az erdélyi gárda 35-33-ra, illetve 45-44-re átvette a vezetést, a negyedek mégis 37-36-os és 58-55-ös hazai előnnyel értek véget.

A negyedik játékrész elején aztán hullámvölgybe került az U-BT, amely olyan szempontból nem volt váratlan, hogy már az előző játékrész utolsó két percében sem tudtak eredményesek lenni. Richard és Hogue pontjai között aztán majdnem 6 perc telt el, amely idő alatt a Hapoel 65-55-re elhúzott. Ez pedig később döntőnek bizonyult. Ugyan egy perccel a vége előtt némileg felcsillant a remény a vendégek számára, amikor feljöttek 72-66-ra, végül azonban a Holon 78-68-ra győzni tudott.

A BL selejtezőben három, a csoportkörben kettő, a román bajnokságba öt és a román Szuperkupa egy mérkőzése után, azaz összesen 11 találkozót követően szenvedett vereséget ebben az idényben az U-BT, pedig négy játékosa is két számjegyű pontot ért el: Stewart 18, Hogue 17, Richard és Sztipanovics pedig 10 pontot szerzett.

A G csoport másik mérkőzésén a Darusszafaka Isztambul 82-76-ra legyőzte a Happy Casa Brindisit, így az U-BT 5 ponttal vezeti a csoportot, a Hapoelnek 4, a Darusszafakának 3 pontja (és egyaránt eggyel kevesebb lejátszott meccse) van, a Brindisi pedig három vereséggel az utolsó helyen áll 3 ponttal.

A következő fordulóban, november 17-én az U-BT rögtön vissza is vághat a Hapoelnek, a két csapat ezúttal Kolozsváron találkozik.

fotók: www.championsleague.basketball

 

A rovat legfrissebb hírei