#u-bt

Két vereségből felállva, zsinórban harmadszor bajnok a Kolozsvári U-BT!
Sima vereséggel búcsúzott Európától a Kolozsvár
Az utolsó hat percben állva hagyta a Brescia a Kolozsvárt
Nagy küzdelem után újabb vereség Kolozsváron
Kolozsvári az év csapata
Kevés volt a hajrá, elsüllyed Velencében a Kolozsvár
Az első sportgálán négy erdélyi csapat is szerepel a hármas jelöltlistákon
Három vereség után nyert ismét a Kolozsvár az Eurokupában
Ismét kikapott a Kolozsvár a Bourg en Bresse csapatától
Újabb vereségével az utolsó előtti helyen telel a Kolozsvár az Eurokupában
Nagyon elrontotta a második félidőt a Kolozsvár, csúnya vereség lett a vége
Nem bírta a hajrákat az U-BT, kikapott Litvániában a Kolozsvár
Hatalmasat hajrázott a Kolozsvár, de későn ébredt a Velence ellen
Könnyed kolozsvári és nagyváradi győzelem az európai kupákban
Kuti, Török és Vida is hosszabbított!
Európa Kupára cserélte a Bajnokok Ligáját a Kolozsvár!
Véget ért a kolozsvári álom – nem jutottak az elődöntőbe Kuti Nándorék
Súlyos kolozsvári vereség Ludwigsburgban, döntő meccsre készülhetnek Kutiék
Győzelemmel kezdte a BL-negyeddöntőt az U-BT Kolozsvár
Német ellenfele lesz a Kolozsvárnak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
Történelmi siker: a Kolozsvár továbbjutott a BL csoportköréből!
Megszakadt az U-BT veretlensége a BL-ben, 3 pontot veszítettek
Ukrajna helyett Csehországban nyert az U-BT Kolozsvár
Megállíthatatlan az U-BT – a bajnokságban és a BL-ben egyaránt
Izraelben ért véget a Kolozsvár nagy sorozata
Szatmári játékos a forduló csapatában
Második BL-csoportmeccsét is megnyerte a Kolozsvár
A Kolozsvár a 9. a Bajnokok Ligájában
Bajnok a Kolozsvár – Kutival, Vidával, Sántával
Kuti nem aggódik amiatt, mert nem fiatal
Sánta játéka kérdéses a BL-selejtezőben
Változik a Bajnokok Ligája kiírása – Egyből négyes döntőben a kolozsváriak
Kiderült, ki lesz a kolozsváriak ellenfele a Bajnokok Ligájában
Ők lehetnek a kolozsváriak ellenfelei a BL-ben
Körmendről erősítenek a kolozsváriak
Ők lehetnek a kolozsváriak ellenfelei a Bajnokok Ligájában
Vida Dávid: Megtiszteltetés, hogy folytathatom!
Eldőlt, hol folytatja Kuti és Vida – na meg az U-BT csapata
„A gyerekek zokognak a vereség után. Ilyet nem szeretnék látni!”
Kuti Nándor: Nem hiszem, hogy befejezzük a szezont!