Visszatért Erdélybe a román-brazil-svéd-olasz csatár


Csatár poszton erősíti csapatát Bálint László, három is érkezett a téli szünetben.

Egy év után visszatért Erdélybe az egykori olasz utánpótlás-válogatott Dumitru Cardoso: a 30 éves csatár az Aradi UTA együttesében folytatja pályafutását.

Cardoso (fotó fent) januárban igazolt a Gaz Metantól a dél-korai Suwon Bluewings együtteséhez, előtte másfél alatt 41 mérkőzésen 12-szer volt eredményes Medgyesen és kiosztott további 6 gólpasszt.

Teljes nevén Nicolao Manuel Dumitru Cardoso rendkívül érdekes háttérrel rendelkezik, apja ugyanis román, anyja brazil, ő maga Svédországban született és Olaszországban nőtt fel. Itt is kezdett focizni és lett U19-es és U20-as olasz utánpótlás-válogatott, 2010-ben a Napoli 1,5 millió eurót fizetett érte az Empolinak.

Dél-Koreában nem igazán találta a góllövő cipőjét, 19 találkozón csak egy gólt szerzett, így visszatért Erdélybe, de nem Medgyesre, hanem Aradra.

Bálint László csapata az eddigi 21 fordulóban mindössze 17-szer volt eredményes, nem véletlen tehát, hogy elsősorban a támadószekcióban igyekszik erősíteni. Cardoso és a korábban már általunk is bemutatott litván Karolis Laukzemis után ugyanis leigazolták a nigériai Philip Otelét (fotó) és a kanadai Easton Ongarót is.

Otele 22 éves, bal szélső középpályás és a litván Zalgiristől érkezett, ahol 70 mérkőzésen 13 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Ongaro (fotó, lent, a jobbján Bálint László edző) 23 éves, vérbeli csatár, 1,98 magas és ugyan kanadai U23-as válogatott, de olasz útlevéllel is rendelkezik. Ő az Edmontontól érkezik és ez a második európai kalandja a dán második osztályú Vendsyssel után.

Az újonnan érkezetteken kívül David Miculescu (20), a horvát Filip Dangubic (26) és a cseh Tomas Wagner (31) alkotja az aradiak csatársorát.

fotók: www.facebook.com/uta1945arad

 

A rovat legfrissebb hírei