Ismét kikapott a Kolozsvár a Bourg en Bresse csapatától


A franciák nem sok esélyt adtak az erdélyieknek a „kincses városban”.

Elszenvedte 7. vereségét is a férfi kosárlabda Eurokupában a Kolozsvári U-BT együttese, miután Kuti Nándor és Szentkuti Ákos csapata a 10. fordulóban, szerda este hazai pályán 88-79-re kikapott a francia Bourg en Bresse gárdájától.

A franciák, akik az első fordulóban szoros meccsen ugyan, de 88-85-re fölülmúlták az U-BT-ét, ezúttal nem sok esélyt adtak ellenfelüknek. Ugyan 11-11-ig a kolozsváriak vezettek – ezt követően viszont már egyszer sem. Az első negyedet 18-13-ra nyerte a Bourg en Bresse és a másodikban hiába egalizált 32-32-re a hazai csapat, a nagyszünetre 39-34-es előnnyel vonultak a franciák.

Akárcsak a harmadik negyedben, amely 59-57-es vendégelőnnyel ért véget, úgy a negyedik játékrész első felében is rendre feljöttek Kutiék 2-3- pontra, ám 67-66-os francia előnyből 78-68-as gall fór lett, ez pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés sorsát.

Kuti Nándor 4,21 percet töltött a pályán, de pontot nem szerzett, míg a 17 éves Szentkuti Ákos nem lépett pályára. A kolozsváriak legeredményesebb játékosa a 20 ponttal záró Patrick Richard volt, rajta kívül még Leonardo Meindl és Andrija Sztipanovics zárt kétszámjegyű pontszámmal: előbbi 17, utóbbi 14 pontot ért el.

Hetedik vereségét követően – három győzelem mellett – az U-BT marad a 9., utolsó előtti helyen. A következő fordulóban, január 18-án pedig a sereghajtó szlovén Cedevita Olimpija Ljubljana otthonába látogatnak az erdélyiek.

fotó: https://www.facebook.com/ubtcluj
 

A rovat legfrissebb hírei