Élete első gólját szerezte a Fradiban az immár kétszeres magyar bajnok Pászka
Nem kérdés, ki nyerte az erdélyi párharcot a Ferencváros- Kisvárda meccsen.
Megszerezte pályafutása első élvonalbeli gólját és egyben első találatát a Ferencváros színeiben Pászka Lóránd! A kézdiszentkereszti védő ráadásul egy másik erdélyi magyar, a Kisvárdában védő kolozsvári Hindrich Ottó kapuját vette az NB I 30. fordulójában.
A Ferencváros azzal a tudattal fogadta szombat este a Kisvárdát, hogy megnyerte történelme 34., sorozatban pedig ötödik bajnoki címét, miután egyedüli üldözője, a Kecskemét pénteken kikapott Kispesten. A 27 éves Pászka ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, ám visszakerült eredeti posztjára, a védelem bal szélére.
Az első félidőben nem született gól, a 49. percben aztán a régi-új bajnok megszerezte a vezetést: Adama Traoré jobb oldali beadása magasnak bizonyult a középen érkező Ryan Mmaeénak, de ideális a bal szélen felfutó Pászkának, aki közelről a kapuba fejelte. Ez volt a székely játékos első (magyar) élvonalbeli gólja és egyben az első találata a Ferencváros színeiben. Összesen 31 meccset és 22 bajnokit kellett rá várnia.
Ezzel azonban még nem értek véget Hindrich Ottó megpróbáltatásai: az 52. percben Lisztes Krisztián, a 63. percben pedig Ryan Mmaeé is betalálta a kolozsvári kapus hálójába. A 20 éves hálóőr eddig 25 bajnokin védte a Kisvárda kapuját és 38 gólt kapott. Sokat mondó adat, hogy a Kolozsvári CFR kapujában 20 bajnokin csak 12 gólt kapott és 13 találkozót is lehozott érintetlen hálóval. Kisvárdán ez csak négyszer sikerült.
Egy másik kolozsvári fiatal is pályára lépett szombaton az NB I-ben: Szilágyi Krisztián kezdőként 59 percet töltött a Vasas színeiben, az Újpest otthonában a pályán. A 19 éves szélső csapata 1:1-es döntetlent ért el és gyakorlatilag kiesett az élvonalból.
fotó: www.facebook.com/fradi.hu