Magyar színekben a világbajnokságon


Csíkszeredai cselgáncsozók magyar színekben, éremszerző reményekkel vágnak neki a Marokkóban, csütörtökön kezdődő veterán világbajnokságnak.

 Október 10. és 13. között rendezik meg a 11. IJF veterán világbajnokságot, a helyszín ezúttal Marrokóban Marrakes városa lesz, ahol két héten át tart majd a maratoni judofesztivál. A magyar színeket ezúttal tizennégy versenyző képviseli. A tizennégy sportoló között három csíkszeredai sportoló is van, akik az éremszerzés reményében kelnek útra: Sinka Szabolcs (M2, 66 kg), Tordai Levente (M5, 100 kg), Szőcs László (M5, +100 kg).

Éremesélyekkel indulnak, hiszen a nyár végén a Las Palmason megrendezett kontinenstornán Sinka Szabolcs hatalmas küzdelemben Európa-bajnoki címet szerzett, míg Szőcs László a dobogó második fokára állhatott fel. Mindez mellett a „múlt is kötelezi a sportolókat”.
 
Sinka Szabolcsnak 2015-ben már sikerült bezsebelnie egy világbajnoki aranyat, ám azóta is minden évben éremért száll harcba. Az arany mellett ugyanis két bronz- és egy ezüstérem került még a nyakába. A tavalyi esztendőben, Cancúnban, döntő csatát vívott Sinka.
 
Szőcs Lászlónak eddig nem jött össze az aranyérem. Pedig mindig ott van a közelében. Két ezüstérme és egy bronzérme van az elmúlt három világbajnokságról az M5-ös kategória 100 kilogrammos súlycsoportjában.

A rovat legfrissebb hírei