A vendégek nyerték a félbeszakadt kolozsvári bajnokit


Az 54. percben kezdődött a nem mindennapi összecsapás hétfőn.

Vasárnap kezdődött és hétfőn ért véget a Kolozsvári Universitatea és a Politehnica Iasi közötti bajnoki mérkőzés a román labdarúgó SzuperLiga 8. fordulójában. Az özönvízszerű esőzés miatt vasárnap félbeszakadt találkozót a vendégek nyerték meg végül 2:0-ra.

A mérkőzés az 54. percben folytatódott gól nélküli állásból. Ez azonban villámgyorsan megváltozott, a kolozsvári védelem totális rövidzárlatát kihasználva ugyanis az 55. percben Alin Roman vezetést szerzett a Iasi együttesének. Sőt, miután Dan Nistor szabadrúgása elkerülte a kaput, Valentin Gheorghe próbálkozását pedig a hálóőr hatástalanította, Roman a 93. percben is betalált, bebiztosítva csapata 2:0-s győzelmét.

A bajnoki tabellán a 13. helyre visszacsúszó Universitatea közben a romániai átigazolási időszak utolsó napján bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette a CSU Craiova gárdájától Alexandru Campanut, illetve a városi rivális CFR-től leigazolta Andrei Peteleut. A 22 éves jobb szélső támadó Campanu eddig 112 élvonalbeli mérkőzésen 14 gólt szerzett és 7 asszisztot jegyzett a Botosani és a CSU színeiben. Peteleu 31 éves, bal oldali védő, 2021 és 2023 januárja között megfordult a Kisvárdában is, előtte többek között a moldovai Sheriff Tiraspolban, a Petrolulban, az Aradi UTA-ban, Marosvásárhelyen és a Besztercei Gleriában is. A román élvonalban eddig 146 találkozón lépett pályára és 2 gólt szerzett.

fotó: https://www.facebook.com/FCUCluj
 

A rovat legfrissebb hírei