Csúnya verést szenvedtek el a kolozsváriak hazai pályán


Az U-BT teljes meccse arról szólt, hogy futott az eredmény után – meglehetősen hiába.

Az eredmény által sugalltnál is csúnyább vereségbe szaladt bele a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata a BKT EuroKupa 12. fordulójában, amikor hazai pályán 98:89-re kikapott a francia Bourg en Bresse együttesétől.

A Kolozsvár megdöbbentően gyengén kezdte a mérkőzést! Ugyan Eddie Jarrel triplájával, majd két büntetőjével 3:0-ra, majd 9:8-ra vezettek a hazaiak, innentől kezdve viszont már csak egy csapat volt a pályán! A Bourg en Bresse! A franciák húsz pontot vertek az erdélyiekre az első negyedben (37:17), és innentől kedve nem volt más dolguk, mint hogy előnyüket megőrizzék. És ezt kényelmesen meg is tehették, az első félidő végén ugyanis 55:35-re vezettek.

A szünet után valamelyest feljavult az U-BT, a negyed végére pedig 78:65-re fel is jött, de hiú ábránd volt azt hinni, hogy van még keresni valója a hazaiaknak. Négy pontot ugyan még csökkentettek hátrányukból, de így is kikaptak 98:89-re. Azt követően, hogy a sorozat 3. fordulójában, Bourg-en-Bresse-ben 92:88-ra megszorongatták a franciákat.

A Kolozsvár legeredményesebb játékosa a 20 pontig jutó Dennis Steeley volt.

Nyolc győzelemmel és négy vereséggel, 66,7%-os teljesítménnyel az U-BT továbbra is a B csoport 3. helyén áll, a 13. fordulóban, december 27-én pedig a Buducnost Podgoricát fogadja.

fotó: https://www.facebook.com/ubtcluj

 

A rovat legfrissebb hírei