A sírból hozta vissza a meccset Podgoricában a Kolozsvár


Az U-BT csak az utolsó negyedben szerzett vezetést, de azt már nem engedte ki a kezéből.

Megszerezte 9. győzelmét is a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata a BKT EuroKupa idei kiírásában, miután a 14. fordulóban 79:77-re legyőzte a montenegrói Buducnost együttesét Podgoricában. A hazaiak szinte végig vezettek, de az erdélyiek az utolsó percekben fordítani tudtak.

Az első három negyedben folyamatosan a Buducnostnál volt az előny. Az első negyedben hol egy, hogy 7 ponttal vezettek a montenegróiak, a játékrész vége 22:19 volt. A második negyedben tovább növelte előnyét a hazai gárda, 41:26-nál úgy tűnt, elúszott a kolozsváriak hajója. A 23:12-es negyed után 45:31 volt a hazai előny a nagy szünetben.

A második félidőben magához tért az U-BT! A harmadik negyed elején 11 pontot szerzett zsinórban és felzárkózott 45:42-re. Ekkor még a Buducnost el tudott lépni 59:46-ra is, a játékrész vége pedig 61:50 volt a hazaiak javára.

A negyedik negyedben ismét villámrajtot vett az U-BT, feljött 65:64-re, sőt, Bryce Jones két büntetőjével 71:69-nél a vezetést is megszerezte. A mérkőzés során először. És már nem is adta ki a kezéből. Az utolsó 21 másodpercben Patrcik Richard négy büntetőt is értékesített és 12 másodperccel a vége előtt már 79:74 volt a kolozsváriak előnye. Ugyan a hazaiak még két pontot bevittek, de remek hajrájának köszönhetően (29:16-ra hozta az utolsó negyedet) a Kolozsvár 79:77-re nyerni tudott Podgoricában.

A kolozsvári oldalon hárman is kétszámjegyű pontszámig jutottak, Andrija Stipanovic és Patrick Richard 16, Bryce Jones pedig 13 pontot dobott.

Kilenc győzelem és négy vereség után, 69,2%-os teljesítménnyel az UB-T a B csoport harmadik helyén áll, a következő fordulóban, január 10-én pedig a görög Arisz Midea Thesszaloniki együttesét fogadja.

fotó: https://www.facebook.com/KkBuducnostVoli

 

A rovat legfrissebb hírei