Harmadik meccsét is elveszítette a Kolozsvár az EuroKupában


Az erdélyi gárdának már most majdnem annyi veresége van, mint a tavalyi szezon teljes alapszakaszában.

Harmadik mérkőzését is elveszítette a férfi kosárlabda BKT EuroKupában az U-BT Kolozsvár csapata, miután hazai pályán 105:96 arányban alulmaradt a spanyol Valencia Basket együttesével szemben. Pedig az első félidőben még úgy tűnt, megszakadhat az erdélyiek rossz sorozata.

Az első negyed nagy részében a spanyolok vezettek, de az U-BT 20:19-re fordítani tudott és 24:19-re be is húzta a játékrészt. A második negyed egyértelműen a Kolozsváré volt, Mihai Silvasan tanítványai 35:22-re is elléptek és 52:44-es előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második félidőben aztán szemmel láthatóan feljöttek a spanyolok, a kolozsváriak pedig beragadtak: hazai rövidzárlat következtében 60:48-ról 63:60-ra zárkóztak fel a hispánok, végül 75:70 lett a negyed vége – még a hazaiak javára.

Az utolsó tíz percre aztán teljesen elfáradtak az U-BT játékosai, a Valencia pedig 84:84-re egyenlített, majd egy triplával át is vette a vezetést. És innen pedig már nem volt visszaút, a Kolozsvár 105:96-ra kikapott.

A hazaiak legeredményesebb játékosa a 17 pontig jutó De`Shawn Stephens volt, míg Dennis Seeley és Adam Mokoka 15-15 egységig jutott.

Három forduló alatt ez már az U-BT harmadik veresége volt, ami azért is fájó a szurkolók számára, mert a tavalyi alapszakaszt mindössze 5 vereséggel és 18 győzelemmel zárta a gárda.

A tabellán, -27-es pontkülönbséggel az U-BT a 8. helyre csúszott vissza, a következő fordulóban pedig a -62-es pontkülönbséggel utolsó német Veolia Hamburg vendége lesz az erdélyi csapat.

fotó: www.euroleaguebasketball.net

 

A rovat legfrissebb hírei