A pocsék kezdés megpecsételte a Sepsi sorsát, újabb vereség Európában


Nem sikerült jól a visszatérés, továbbra is vár az első sikerére a székely gárda.

Második mérkőzését is elveszítette a női kosárlabda EuroKupa idei sorozatában a Sepsi SIC együttese, amely csütörtök este, hazai pályán, gyenge támadójátékkal 62:54 arányú vereséget szenvedett a spanyol IDK Euskotren csapatától.

Mivel a csapat otthona, a Sepsi Aréna tavasszal férfi jégkorong A divíziós világbajnokságnak ad otthont és már elkezdték az erre való felkészülést, a Sepsi a Szabó Kati sportcsarnokban fogadta ellenfelét. Ott, ahol legutóbb 2013-ban lépett pályára nemzetközi mérkőzésen.

A magyar válogatott Merész Beatrix kétpontosával kezdődött a mérkőzés, ám innen pillanatok alatt elhúzott 7-2-re a spanyol gárda. Egy újabb rövidzárlatot kihasználva az Euskotren 12-7-ről ellépett 19:7-re – ennél kisebb pedig már nem is nagyon volt a különbség a két gárda között.

Az első negyedet végül 21-12-vel húzta be az Euskotren, a második pedig 10:10-es döntetlennel végződött, így a nagy szünetre 32-21 volt a spanyolok előnye. A harmadik negyedben ez a fór hárommal nőtt (20:17 volt a játékrész részeredménye oda), az utolsóban pedig néggyel csökkent (15-11-re nyerte ezt a részt a Sepsi), így végül 62:54 arányú vendéggyőzelemmel ért véget a találkozó.

A Sepsi támadójátékának gyengeségére utal, hogy Ciera Johnson 16 ponttal is csapata legeredményesebb játékosa tudott lenni, míg Taya Robinson 12, Merész Beatrix 10, a szintén magyar válogatott Gereben Lívia pedig 7 pontig jutott, a saját nevelésű Nemes Gréta viszont nem jutott szóhoz.

A görögországi vereség után hazai pályán is pont nélkül maradt tehát a Sepsi, amely így a C csoport utolsó helyén szerénykedik. A következő fordulóban, október 16-án annak a szerb Crvena zvezdának lesz a vendége a székely együttes, amely ebben az etapban 93:53-ra törölte fel a padlót görög ellenfelével.

fotó: www.fiba.basketball

 

A rovat legfrissebb hírei