Foci

U19-ben Magyarország legyőzte Romániát, felkészül a felnőtt csapat…

Törökországban edzőtáboroznak a lányok.

Így lett Puskásból és Peléből 61 év után Puscas és Pele

A román válogatott csatár így magyarázza, miért van magyar neve…

A kolozsváriak korábbi sztárigazolása jelenleg Ronaldo alkalmazottja

Az egykori brazil válogatott elmondta, kik voltak a legnagyobb dumások sztártársai között.

Egyszer volt Nagyszebenben kutyavásár – kialakult az elődöntők mezőnye

Négy perccel a vége előtt még két erdélyi csapat volt a Román Kupa elődöntőjében…

Papp nyitotta a gólok sorát – könnyed győzelem Hongkong ellen

Románia Magyarországgal is összecsap – majd következik az Eb-selejtező.