Foci
A Kolozsvári CFR hatalmas meccsen kétszer is hátrányba került a Celtic ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, de fordítani tudott. A Ferencváros viszont hazai pályán égett.
A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének legnagyobb szenzációját okozva a Kolozsvári CFR elsősorban Billel Omrani remeklésének köszönhetően 4-3-ra nyert a Celtic otthonában Glasgow-ban és bejutott a sorozat rájátszásába.
A Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) közzétette a román bajnokság ötödik fordulójának álomcsapatát, amelynek kispadjára László Csaba került, míg a kapuban Fejér Béla kapott bizalmat.
Mindössze hét csapat vesz részt a teremlabdarúgó első ligában, ám a szakszövetség apróságokat módosított a lebonyolítási rendszeren. Az első székely rangadóra a negyedik fordulóban kerül sor.