Szőcs Bernadette az év legjobbja!
A marosvásárhelyi csillag a pályán kívül is ragyog, íme az idei év legszexibb fotói.
Az év végéhez közeledve a különböző sportági szakosztályok rendre mérleget vonnak a magunk mögött hagyott esztendőről, annak eredményeiről. Így tett a Román Asztalitenisz Szövetség (FRTM) is, amely a szokásos év végi gáláján díjazta a legjobbjait. Akik között több magyar nemzetiségű asztaliteniszező is helyet kapott.
Olyannyira, hogy Szőcs Bernadette lett az év asztaliteniszezője Romániában. A Marosvásárhelyen született kiválóság augusztus végén, a Münchenben zajló egyéni Európa-bajnokságon aranyérmet nyert az osztrák Sofia Polcanova oldalán párosban, míg vegyes párosban Ovidiu Ionescuval ezüstöt szereztek, majd az októberi csapat-világbajnokságon Kínában nyolcaddöntőig menetelt Románia színeiben.
„Sokat dolgoztam ebben az évben is, mert a munka eddig még soha nem hagyott cserben”, fogalmazott a gálán a világranglista 26. helyezettje. „Mindenki tudja rólam, hogy a világbajnoki és olimpiai érem az álmom, ezért a továbbiakban is keményen kell dolgoznom”, tette hozzá.
Berni a második helyezésből is részt vállalt, a Ionescuval alkotott vegyes páros kapta ugyanis a szövetség második helyét.
A 26 éves csillag nem csak az asztal mellett ragyogott az idén, a rendkívül vonzó és bájos sportoló ugyanis az idei esztendő során is megörvendeztette szurkolóit egy-két szexi fotóval, de a gálán viselt elegáns, földig érő, de magasan felvágott szoknyája láttán is elállt néhány férfi résztvevő lélegzete…
Nem Szőcs Bernadette volt az egyetlen magyar nemzetiségű asztaliteniszező, akinek a neve felmerült a gálán. A 6. helyen például az U19-es női válogatott végzett, soraiban Ungvári Evelynnel és Téglás Andreával, míg a 10. a férfi válogatott lett, amelynek tagja Berni testvére, Szőcs Hunor is.
Íme, Szőcs Bernadette legszexibb fotói közül néhány a 2022-es esztendőből.
fotók: https://www.facebook.com/szocs.bernadette/photos