Tamás első háromszéki gólja is kevés volt, a Sepsi és a CFR sem boldog az egy ponttól Videó


Az utolsó fordulóra marad a döntés: ki nyeri az alapszakaszt és ki jut be a felsőházba.

A román labdarúgó SzuperLiga 29. fordulója minden túlzás nélkül az erdélyi csapatokról szólt, a Kolozsvári Universitatea, a Hermannstadt és az Aradi UTA is sorra aratták a bravúrgyőzelmeket. Azt azonban a hétfői zárónap előtt is tudni lehetett, nem lesznek 100%-osak az erdélyi csapatok, már csak azért sem, mert a fordulót a Sepsi és a Kolozsvári CFR összecsapása zárta. Hibátlanok nem, de veretlenek maradtak az erdélyiek, más kérdés, hogy a 2:2-es döntetlennel egyik csapat sem jutott előrébb.

A Sepsi azzal a tudattal lépett pályára, hogy a FCU Craiova 1:0-ra legyőzte a Botosanit, ezzel pedig már csak 1 pontra csökkent az előnye a felsőházi folytatást garantáló 6. helyért vívott küzdelemben. A CFR pedig annak tudatában utazott Sepsiszentgyörgyre, hogy ha nyer, akkor megelőzi a Nagyszebenben botló Farult és a tabella élére áll.

A hazaiaknál visszatért a kapuba a sérüléséből felépülő Niczuly Roland, előtte pedig Tamás Márk is végig a pályán volt. És éppen a magyar válogatott védő volt az, aki Marius Stefanescu bal oldali szabadrúgására tökéletesen érkezett a kapu elé és fejjel megszerezte a Sepsi vezető találatát. Igaz, a labda Yuri Matias vállán is irányt változtatott. Ez volt Tamás első gólja a Sepsiben és a román élvonalban.

Öt perccel később egy kontra végén Stefanescu duplázhatta volna meg csapata előnyét, de kapu mellé lőtt, majd a CFR egyre veszélyesebbé vált – és perceken belül fordított. A 28. percben Niczuly még bravúrral védeni tudta Denis Kolinger fejesét, a 32. percben azonban már csak belekapni tudott a labdába Yuri fejese után, védeni nem. A feladó Ciprian Deac volt – „természetesen” szögletből. Újabb négy perccel később viszont már a kolozsváriak vezettek, amikor Claudiu Petrila bal oldali akciója után Rangelo Janga vette le a labdát és fordult kapura teljesen dezorientált Tamás mellett, a curacaói válogatott csatár lövése után a kapufáról pattant a hálóba a laszti.

Nehéz helyzetbe került a Sepsi, a szünet után több kockázatot kellett felvállalnia –aminek meg is lett az eredménye. Az 50. percben Nicolae Paun még nem találta el a kaput remek helyzetből, majd a 72. percben Simone Scuffet fogta Branislav Ninaj fejesét, egy perccel később viszont már érkezett az egyenlítés. Ion Gheorghe adott középre balról, Pavol Safranko befordult az álmodozó Kolinger és Yuri között és már Scuffet sem tehetett semmit – 2:2.

A hajrában előbb Paun puskázott el ismét egy remek helyzetet, majd a „vasutasok” nyerhették volna meg a meccset, de előbb Yuri ollózása után, majd a 94. percben Lovro Cvek kapáslövését követően kerülte el Niczuly kapuját a labda.

A Sepsi idei 8 bajnokijából továbbra is csak egyet tudott megnyerni négy döntetlen mellett, míg a CFR három győzelem után veszített ismét pontokat. Ennek következtében nem tudott élre állni, a Farul 61 ponttal továbbra is vezeti a tabellát a 60 pontos CFR és az 54 pontos FCSB előtt, míg a 42 pontos Sepsi előnye két pontra nőtt a FCU Craiovával szemben.

Az alapszakasz utolsó fordulójában a CFR városi derbit játszik az Universitatea ellen, míg a Farul a Rapidot fogadja. A Sepsinek pontot kell szereznie a FCSB otthonában, amennyiben be akar jutni a felsőházba, vagy abban reménykednie, hogy a FCU nem tud nyerni Nagyszebenben.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei