Rég nem volt ennyi magyar a pályán a Liga1-ben!


Csak a Dinamo – Sepsi meccsen voltak haton, s akkor még a „kapusdömpingről” nem is beszéltünk.

Az elmúlt néhány évtizedben csak elvétve találtunk egy-egy magyar származású játékost a román labdarúgó élvonalban pályára lépni, a legutóbbi játéknapon viszont szinte egy teljes kezdőcsapatot össze lehetett volna rakni erdélyi magyar játékosokból.

A prímet a Dinamo – Sepsi találkozó vitte, amelyen összesen hat magyar játékos kapott lehetőséget. A vendégeknél Niczuly Roland helye megkérdőjelezhetetlen a kapuban, így nem okozott meglepetést, hogy ezúttal is ő állt a hálók előtt. Mint ahogy nem okozott meglepetést azt sem, hogy Kovács Lóránt és Fülöp István is a kezdőben kapott helyet. A szünetben aztán a hazaiaknál bejött Kilyén Szabolcs, a vendégeknél Fülöp Lóránd is, így egy adott pillanatban már öt magyar volt a pályán. További kettő pedig a Sepsi kispadján: Fejér Béla kapus és Csiszér Balázs. Utóbbi pedig szintén pályára lépett az 54. percben. 

Tordai Árpád a szezonrajt után kikerült a Viitorul kapujából, még kölcsön is adták a második osztályba Kolozsvárra, ám mióta visszatért a konstancai csapathoz, immár egymást követő második fordulóban kapott bizalmat edzőjétől, a legendás Gheorghe Hagitól.

A román foci egy másik legendája, Dan Petrescu pedig alaposan meglepetett mindenkit azzal, hogy a Botosani ellen a mindössze 17 éves Hindrich Ottót jelölte a sérült Giedrius Arlauskis helyére a kapuba, aki ezzel a találkozóval mutatkozott be az élvonalban. És nyolcra emelte a fordulóban pályára lépő magyar játékosok számát.

Hindrich és Niczuly teljesítményét pedig külön ki kell emelni, hisz a kolozsvári játékos 7-es értékelést kapott a Gazeta Sporturilortól, ennél magasabbat pedig csakis a két gólt szerző Ciprian Deac. Őt is túlszárnyalta azonban a Sepsi kapusa, akinek bravúrjait egyenesen 9-sel jutalmazta a sportnapilap, ezzel ő lett a forduló játékosa.

fotó: facebook.com/niczuly.roli

A rovat legfrissebb hírei